
Sétáltatás-szünet
Kedves Barátaink!
Az extrém hőség miatt már reggel sem tudunk kutyát kiadni sétálni!
Akkor tudtok sétáltatni, ha jó pár fokkal hűvösebb lesz majd. Köszönjük!

Kedves Barátaink!
Az extrém hőség miatt már reggel sem tudunk kutyát kiadni sétálni!
Akkor tudtok sétáltatni, ha jó pár fokkal hűvösebb lesz majd. Köszönjük!
Kedves Barátaink, Látógatóink!
A hőség miatt a délutáni órákban már nem tudjuk a kutyáinkat kiadni sétálni, így új lehetőségként minden reggel 8:00 és 10:00 óra között tudtok sétáltatni. Erre az időszakra várjuk a közszolgálatos diákokat is.
Örökbefogadni továbbra is a szokásos 14:00 és 15:30 között lehet!
Köszönjük!
„A menhelyi kutyáktól annyi szeretetet, örömöt kaptam, amennyit talán embertől nem is.”
Noémi sokáig a tenyésztett kutyákra esküdött, saját bevallása szerint álmában sem gondolta, hogy valaha menhelyről fogad örökbe egy négylábút. Volt két kutyája, akik nagy harmóniában éltek egymással és a gazdájukkal is, de egy szomorú októberi napon az egyik kutya elpusztult. A másikra olyan depresszió tört rá, hogy enni sem akart. Akkor egyetlen megoldásként azt gondolta a család, hogy sürgősen társat kell találni mellé. Felvetődött az ötlet, hogy meg kellene nézni a Siófoki Állatvédő Alapítvány menhelyét.
„Sosem felejtem el. 2006. november 1-je volt, szakadt az eső. Mikor beléptem a menhely kapuján, eleredtek a könnyeim a sok sóvárgó szemű, gazdátlan kutya láttán. Mindjárt az első kennelben megpillantottam egy mamakutyát a kölykeivel, de akkor csak benyomást szerezni mentem a menhelyre. Azt viszont eldöntöttem, csak onnan érkezhet hozzánk a meglévő kutyám társa.” Noémi hamarosan visszament a menhelyre, és a korábban meglátott mamakutya egyik kislánykájával tért haza, akit Sábának nevezett el.
„Sába gyorsan beilleszkedett az új környezetbe, kutyapajtásával is nagyon jól kijöttek egymással, mert Sába a világ legkedvesebb kutyája volt. Amikor kutyatársa elpusztult, ő is szomorú lett, így ismét arra gondoltam, mellé is társat kell szereznem.”
Noémi elkezdte nézegetni a siófoki menhely honlapját, ahol meglátta Mazsit, a 6 éves cocker spánielt, aki első látásra a szívéhez nőtt. Elment megismerkedni vele Sábával együtt, és a két kutya rögtön ki is választotta egymást.
„Nagyon örültem, hogy Sába és Mazsi pillanatok alatt összebarátkoztak, de az öröm csak 3 évig tartott, mert Sába 9 évesen már artrózisban szenvedett. Mellette voltam az utolsó pillanatáig, ami rendkívül megviselt. Utána nem is akartam újabb kutyust. Mazsival elmentünk ketten külföldre, ahol ő volt az egyetlen támaszom.”
Hamarosan Mazsi is megbetegedett, de még az ő halála előtt Noémi a siófoki menhely honlapján nevet ajánlott 4 újszülött kutyusnak, akiből az egyik igen nagy hatással volt rá. Az akkor még névtelen kölyköket a mamájukkal együtt a szomszéd falu egy elhagyott telek félig bedőlt pincéjéből mentették ki az alapítvány munkatársai, ám sajnos a 7 kicsiből csak 4 élte meg, hogy odaérjen a segítség.
„Amikor Mazsit végül el kellett altatni, szörnyen összetörtem. A barátnőm néhány hét után biztatott, hogy úgy vessek véget a fájdalmamnak, hogy tárjam ki a lelkem egy másik kutyusnak. Én akkor azonnal tudtam, hogy az űrt csak az a kis menhelyi kölyök töltheti be, aki olyan nagy hatással volt rám. El is mentem érte.”
Cherry Noémi szerint nagy csibész, de rendkívüli energiával védi a házat, óriási szeretettel várja őt haza.
„Sajnos Cherryt allergia gyötri, és epilepsziás, de az, hogy őt és másik két társát onnan hoztam el, életem legjobb döntése volt. A siófoki állatvédők pedig amellett, hogy heroikus küzdelmet vívnak a náluk lévő négylábúakért, minden segítséget megadnak az örökbefogadóknak is. Én is folyamatosan számíthatok rájuk, még Cherry kezelésében is. A menhelyi kutyáktól pedig annyi szeretetet, örömöt kaptam az életemben, amennyit talán embertől nem is.”
A felelős gondozás, a befogadott állatok napi betevőjéről való gondoskodás mellett pártfogoltjaink örökbeadása is fontos küldetésünk. A napi ellátásukon túl az örökbeadáshoz szükséges oltások, ivartalanítás költségeire is gyűjtünk.
Arra kérünk, adományoddal támogasd céljainkat! Köszönjük szépen!
Ma több mint 600 állat gondozását, rehabilitálását vállalja az Alapítvány menhelye
Volt egyszer egy lelkes állatbarát, Hetesi Istvánné, Marika néni, aki látva a Siófok környéki tragikus
helyzetet, a sok gondozatlan, nehéz sorsú kóbor kutyát és cicát, elhatározta, hogy ő bizony segíteni
szeretne rajtuk. Két állatbarát társával együtt 1994-ben megalapították a Siófoki Állatvédő
Alapítványt, amelynek a mainál jóval kisebb telephelyét az önkormányzattól kapták meg.
Működött ugyan akkortájt a környékben egy kicsi gyepmesteri telep, de ott leginkább csak az állatok begyűjtésével és ellátásaval foglalkoztak. Marika néniék viszont az állatvédelemre helyezték a hangsúlyt, és a kutyák és cicák megmentését, rehabilitálását, szerető gazdához juttatását tűzték ki célul.
Eleinte 7-8 kisebb kennelben 10-15 kutyát tudtak csak elhelyezni, de az évek során ez a szám
szerencsére folyamatosan emelkedett. 2004-től már közhasznú alapítványként működtek, és addigra 30-40 kutya lelt otthonra náluk. Ahogy egyre nagyobb lett a menhely területe (2005-ben például egy erdőrésszel gyarapodott), úgy folyamatosan nőtt a kennelek, illetve a bennük elhelyezett kutyusok száma is (2012-ben egy kennelsorral bővültek), majd 2013-ban egy kivételes áttörés következett.
Elkészült a kifutóval is rendelkező új macskaház és a beteg kutyusok elkülönítését szolgáló karanténterület. Akkoriban érte el a menhely az örökbeadási csúcsot is, ami évi 500 állat új, szerető gazdához kerülését jelentette. A tavalyi és az idei év is gyümölcsöző volt. A nagylelkű adományozóknak köszönhetően újabb 12 kutya befogadását lehetővé tevő 2 kennelsor készült el, és végre egy jobb állapotú nagyteherautót is vásárolhattak, amely a menhelyi állatok szállításához és szükségleteik kielégítéséhez járul hozzá.
A további tervek között a telep folyamatos bővítése szerepel, hogy a ma évi közel 600 kutyánál és mintegy 60 cicánál még több állatot tudjon az Alapítvány megmenteni, testileg és lelkileg rendbe hozni, majd lehetőség szerint szerető gazdához uttatni.
Három különleges történet az elmúlt 30 évünkből:
Tarzan oroszlánt nevelt
Az egyik menhelyi kutyánk, Tarzan országos hírnévre tett szert 2009-ben. Ő volt az, aki megmentette egy kisoroszlán, Bömbi életét azzal, hogy anyja helyett szoptatta őt. Tarzant egy másik telepről fogadtuk be, ahol el akarták altatni. A Fővárosi Állatkert válságstábja nem sokkal a befogadása után hívott fel bennünket, hogy szükségük lenne egy olyan kutyára, aki nemrég szült. Tarzan éppen akkoriban vesztette el kiskutyáit, és még nem apadt el a teje. Azonnal Budapestre szállítottuk, és miután teljesítette a feladatát, feltáplálta a kisoroszlánt, gazdára is talált az állatkert egyik gondozója személyében.
Dongi, a járőrkutya
A gazdájától elszökött németjuhász Dongit a Sióból mentettük ki jó pár éve. A Városőrség a menhelyünkön figyelt fel rá, mert alkalmasnak látták az örző-védő munkára. A meglepően okos és gyors kutyust egy hónap alatt felkészítették az engedelmességi vizsgára, majd hamar összeszoktatták járőrtársával is. Mivel a kutyusról a megtalált gazdája időközben betegség miatt lemondott, ő éveken át együtt őrizte Siófok város rendjét járőrtársával.”
Sokkoló állatvédőkampány
2015-ben egy sokkoló fotósorozattal hívtuk föl az emberek figyelmét az állatvédelem fontosságára. Mi magunk bújtunk szűk ketrecbe, szájkosárral a szánkon, sebeket festve magunkra, hogy éreztessük, milyen a megkínzott, ketrecben tartott, testileg és lelkileg sérült kutyák élete.
A felelős gondozás, a befogadott állatok napi betevőjéről való gondoskodás mellett pártfogoltjaink örökbeadása is fontos küldetésünk. A napi ellátásukon túl az örökbeadáshoz szükséges oltások, ivartalanítás költségeire is gyűjtünk.
Arra kérünk, adományoddal támogasd céljainkat! Köszönjük szépen!
Idén is sok nagyszerű kezdeményezés munkáját segítheted pusztán azzal, ha felajánlod nekik adód egy százalékát. Ha bizonytalan vagy, meggyőzünk, miért érdemes neked is felajánlanod!
Mikor találkoztatok utoljára adó 1% felajánlására buzdító reklámmal? A következő hétben várhatóan egyre gyakrabban fordulhat ez elő, aminek oka egyszerű: közeleg a személyi jövedelemadó-bevallás határideje, idén május 21. Bár évről-évre nő a rendelkezések száma, mégis az adózók csak kevesebb mint fele ajánlja fel adója 1%-át.
2017-től az adófizetők jó részének a NAV készíti el szja-bevallását. Ez ugyan könnyebbséget jelent az adózóknak, de így sokan megfeledkezhetnek az 1+1 százalékos felajánlásról, mivel a NAV által készített bevallásnak nem része az 1% -os nyilatkozat. Erről külön kell rendelkeznie annak, aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel.
Ha a Ti adóbevallásotokat a NAV készíti el, akkor érdemes különösen odafigyelnetek, rendelkeztetek-e az adó 1%-otokról. Ha kétségetek merülne fel, miért is ajánljátok fel adótok 1%-át, összegyűjtöttünk nektek 4 érvet.
1. Minden egyes 1% számít!
A civil szervezeteknek nagy segítség az adózók 1%-os támogatása. Az adó 1%-ot felajánlók átlag 4000 forinttal támogatják munkájukat. Sok kicsi sokra megy – így ha sokan jelölnek meg támogatottként egy-egy szervezetet, akkor máris olyan összeggel gazdálkodhatnak, amiből komolyabb projektek is megvalósíthatók. A civil szervezeteknek egyébként is komoly kihívást jelent a forrásgyűjtés, pedig a támogatásnak mindig lenne helye.
2. Csak pár perc az egész!
A nyilatkozat kitöltése csak néhány perc, a civil szervezeteknek azonban annál nagyobb segítség! Sok szervezet oldalán már találhatsz letölthető nyilatkozatokat is, amelyeken már minden szükséges adat szerepel, neked csak mellékelned kell adóbevallásodhoz.
3. Neked nem kerül semmibe!
Az adód 1%-ának felajánlása nem rövidíti meg a pénztárcádat, hiszen nem a családi kasszából kell pénzt felajánlanod, hanem a befizetett adóidból.
4. Utánajárhatsz, annak, hogy az adott alapítvány, mire költi a pénzed!
A felajánlók többsége személyes érintettség és megbízhatóság alapján dönt. Érdemes körülnézned a kiszemelt szervezet honlapján, esetleg közösségi oldalán, meggyőződnöd arról, hogy a szervezet valódi programokat nyújt-e valódi embereknek, átláthatóan kommunikál-e egész évben a tevékenységéről.
Ha a számok érdekelnek, több alapítvány és civil szervezet oldalán találhatsz pénzügyi beszámolókat, és követheted, hogy mi történik a támogatásokkal. A közhasznú szervezetek közhasznúsági jelentései egyébként nyilvánosak, ez is egyféle garancia az átláthatóságra.
Forrás: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/eletstilus/4-erv-hogy-miert-ajanld-fel-adod-1-at/